A Mozgás Műhelyt azzal a céllal hoztuk létre, hogy Gyenesdiáson, a Balaton partján egy olyan magánedzőtermet teremtsünk, ahol valódi figyelmet kap minden vendég.
2018-ban lettünk egy pár, és még abban az évben belevágtunk közös vállalkozásunkba. 2019-re a kis edzőstúdiónk kinőtte magát, így átköltöztünk ide, a Mozgás Műhelybe, ahol azóta együtt vezetjük az edzéseket, mindketten tartunk egyéni és csoportos foglalkozásokat is.
2022-ben összeházasodtunk, és megszületett a kislányunk, Szofia. Azóta is folyamatosan fejlesztjük magunkat és a termet, hogy egyre magasabb színvonalon szolgáljuk ki a hozzánk járókat – ennek is köszönhető, hogy nagyon sok vendégünk már évek óta velünk edz.
A Mozgás Műhely nem egy szokásos konditerem: tudatosan válogatott eszközökkel felszerelt, amit mi magunk állítottunk össze, és nap mint nap mi is használunk. Termünkben nincs zsúfoltság, sem sorban állás a gépekért – viszont megtalálsz benne mindent, amire a valódi fejlődéshez szükséged van.
Számunkra a helyes és sokszínű mozgás, a biztonságos erőfejlesztés és a mozgás örömének visszaadása a legfontosabb – ezt tartjuk szem előtt minden egyes edzésen.
Divinyi-Németh Ramóna vagyok, 10 éve tartok edzéseket. Számos tanfolyamon és képzésen vettem részt, és folyamatosan keresem a fejlődési lehetőségeket, hogy felkészülten tudjak foglalkozni a sportolóimmal, és megtaláljam magam az edzésben és az edzéstartásban.
Pár éve már kizárólag nőkkel dolgozom együtt. Ebben vagyok a legjobb: az edzéseimen a lányok erősebbek lesznek, formálódnak, és megtanulnak magabiztosan – akár egyedül is – edzeni.
Erősségeim:
Bátran jöhetsz hozzám:
Releváns végzettségeim:
Divinyi Dániel vagyok, testnevelő és egészségfejlesztő szakon tanultam. Emellett testépítő edzői, személyi edzői és SFG kettlebell instruktori végzettséggel rendelkezem. További képzéseket végeztem speciális eszközök használatából is: Indian Club tanfolyam, Galba Zsoltnál Macebell instruktori képzést, valamint Fehér Tamásnál súlyemelést tanultam.
2017 óta tartok edzéseket. Az évek során a tanulmányaim és a gyakorlati tapasztalataim folyamatosan formálták az edzői szemléletemet. A hatékonyság jegyében sok, megszokásból alkalmazott módszert elhagytam. Olyan egyszerű és jól működő gyakorlatokra, valamint edzéselvekre építek, amelyek kiállták az idő próbáját, és amelyeket mára a tudomány is alátámaszt.
A szemléletem alapjai:
Miben tudok segíteni?
Erősségeim